2012 második félév

Idén Augusztus 2-5 között zajlott az id legnagyobb rendezvénye, a QuakeCon. A QuakeCon-ról azt érdemes tudni, hogy a csapat - sok más egyéb rendezvény mellett - ezen a rendezvényen szokott beszámolni az épp készülő projektekről és meglepetésekkel is szoktak készülni.

Az idei rendezvényben olyan szinten sajnos csalódnunk kellett, hogy a Doom 4-ről semmi újat nem mondtak el a srácok. John Carmack mester ismét ellőtte a már évtizedek óta használt "When it's done" védjegyévé vált szállóigét, ami annyi tesz, hogy majd készen lesz a Doom 4, ha készen lesz. Elméletileg a csapat nagy része a Doom 4-en dolgozik és mihelyt már szerintük bemutatásra érdemes állapotban lesz a project, be fogják mutatni. Hát reméljük, hogy ezzel nem kell megvárnunk a 2013-mas QuakeCon-t, de sajnos van egy olyan gyanúm, hogy igen.

Viszont volt szó egy másik, Doom-osokat szintén érdeklő projectől, a Doom 3 BFG-ről. Ez nem egy új bejelentés volt - hiszen a tavasz folyamán szivárgott ki róla trailer, képek és információk is - de most ismét új videót és képeket kaptunk kézhez. A Doom 3 BFG tartalmazni fogja az alapjátékot, a Resurrection Evil-t feljavított grafikával - 60 FPS-sel - és a legnagyobb újdonság az úgynevezett Lost Mission küldetésfolyam, ami 8 teljesen új pályát fog tartalmazni a játékhoz. Ha nem is sokkal, de legalább ennyivel is több Doomot kapunk, amivel enyhíteni tudjuk a Doom 4 iránt érzett várakozási időt. Érdemes még megemlíteni, hogy a BFG Edition tartalmazni fogja a Doom első két részét is, így lényegében egyben meglesz a trilógiánk.

Szeptemberben került pár új sor a blogba, amiben a RoE körüli eseményeket igyekeztem minél részletesebben és tisztábban megosztani veletek.

Végül október 18-án megjelent a várva várt Doom 3 BFG Edition, ami tartalmazta a beígért Lost Mission küldetéscsomagot az új pályákkal együtt!  Sajnos az általunk készített Doom 3 és RoE szinkronok nem kompatibilisek a BFG-vel, így mihelyt azt időm engedi, igyekszem majd jobban utánanézni a dolgoknak és megoldani a kompatibilitási problémákat.

Október volt szintén az a hónap, amikor a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 8 hivatalosan is megjelent. Ekkor készítettem el az oldal RSS Feed-jét is, amin keresztül egy általam készített Hababa.hu nevű Windows 8-as alkalmazás segítségével lehetőségetek van az oldal legfrissebb hírei között böngészni. Nyugodtan tessék kipróbálni, az alkalmazás letölthető a Windows Store-ból.

Októberben igyekeztem összegyűjteni a legjobb Doom 3 BFG-vel kapcsolatos kritikákat majd azokat publikáltam a weboldalon. Mivel nekem a játékot még nem volt alkalmam kipróbálni, ezért saját kritika írására még nem került sor.

Novemberben ÁjgorB25 elkezdte a BFG végigjátszását, amit a YouTube-on keresztül publikált is velünk. Úgy véltem, ezt nektek is minél hamarabb látnotok kell, így igyekeztem ezentúl a BFG végigjátszásról szóló videókat is publikálni nektek.

2012 Karácsonyári ismét felvettük az ünnepi köntöst, majd Szilveszter napján az évet egy kis statisztikával zártuk.

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólok